Pályázati feltételek
Bármilyen technikával rajzolt vagy festett A4 méretű képi alkotás benevezhető
„A hallás világa” témakörben.
Pályázni 4 korcsoportban lehet:
- 1-7 évesek,
- 8-13 évesek,
- 14-18 évesek, és
- 18 év felettiek kategóriában.
Egy pályázó maximum 3 alkotással pályázhat.
Minden pályamű mellé külön jelentkezési lapot kell csatolni,
14 éven aluliaknál a jelentkezési lapot a szülőnek ill. a gondviselőnek is alá kell írnia.
A jelentkezési lapot letöltheted honlapunkról, vagy megtalálhatod hallásszalonjainkban.
Érvénytelen az a pályázat, amely nem saját, eredeti rajzot tartalmaz. A pályázó műve benyújtásával felelősséget vállal a tekintetben, hogy a pályaművet saját maga alkotta. Amennyiben utólag derül ki, hogy a pályamű nem eredeti alkotás, úgy a nyertes a díjat köteles visszaszolgáltatni a kiírónak.
A pályaművet csak akkor tudjuk befogadni, ha a jelentkezési lapon
kedvezményezettként feltüntetett személy hallásszalonjaink valamelyikében előzetes időpont egyeztetés alapján ingyenes hallásvizsgálaton részt vesz és ezzel igazolást nyer, hogy a
Zon.7 készülékünkre valóban szüksége van.
Kérd meg tehát azt a rokonodat, barátodat, ismerősödet, akinek csúcskategóriás hallókészülékünket meg szeretnéd nyerni, hogy a hozzá legközelebb eső hallásszalonunkkal telefonon egyeztessen időpontot egy ingyenes és teljesen fájdalommentes hallásvizsgálatra, majd a megadott időpontban az alkotásoddal/alkotásaiddal és a jelentkezési lapoddal/lapjaiddal fáradjon be hozzánk.
Hallásszalonjaink:
| 1119 Budapest, |
1102 Budapest, |
1032 Budapest, |
1024 Budapest, |
| Fehérvári út 79. |
Kőrösi Cs. S. út 40. |
Bécsi út 227. |
Margit krt. 57. |
| Tel.: (1) 462-60-52 |
Tel.: (1) 261-19-09 |
Tel.: (1) 439-16-03 |
Tel.: (1) 369-33-62 |
E-mail: starkey@starkey.hu
Rajzot vissza nem küldünk.
A pályázaton részt vevők tudomásul veszik, hogy műveiket a Starkey Laboratórium Kft. kiállíthatja.
A pályázó korlátlan időre átadja rajzának felhasználási jogát a kiírónak nonprofit célokra.
A jelentkezési lap aláírásával hozzájárulsz ahhoz, hogy alkotásodat a www.hallasvilaga.hu weboldalunkon a korcsoport kategóriádban név nélkül, sorszámmal ellátva megjelentessük és közönségszavazásra bocsássuk.
Leadási határidő: 2009. december 11.
Elbírálási határidő: 2009. december 15.
Díjátadás: 2009. december 18.
A pályázati kiírás megváltoztatási jogát a kiíró fenntartja.
További információ kérhető:
Telefonon 06-1- 462-60-50 számon vagy e-mailen a starkey@starkey.hu